Nemzetközi nőnap 2023: a gasztronómia és kereskedelem női vállalkozóit ünnepeljük

Bár az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépés történt a női egyenjogúság terén, a nemzetközi nőnap eredeti követelései - férfiak és nők egyenlő bérezése, jobb munkakörülmények, jogegyenlőség - közül sok még ma is aktuális. A Woltnál azon dolgozunk, hogy a sokszínűség, egyenlőség és befogadás értékei valódi eredményekkel is társuljanak: tavaly globális szinten közel megdupláztuk a termékfejlesztéssel foglalkozó csapatok női vezetőinek számát, mentor programot és LMBTQIA csoportot indítottunk és részt veszünk számos olyan kezdeményezésben, amelyek a női munkavállalók érvényesülését segítik a technológiai szektorban. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon a Wolt felsővezetői csapatának több mint fele, 64%-a nő. Emellett azt is örömmel látjuk, hogy éttermi és kereskedelmi partnereink között is egyre több női tulajdonossal, üzletvezetővel találkozunk, akik vezessenek saját vállalkozást vagy nagyobb vállalatot, néhány fős vagy nagyobb csapatot, inspiráló lelkesedéssel végzik munkájukat.  Közülük néhányat szeretnénk bemutatni és körüljárni, hogy női vezetőként milyen tapasztalatok, benyomások érték őket karrierjük során.   

Sinkó Bori: tulajdonos, Hokedli

“Konyhát is kellett vezetnem és nem csak céget, ezért két területről érkeztek a nehézségek. A konyha vezetésében alapvető probléma, hogy nagyon sok a férfi szakács, és sajnos olyanok is akadnak köztük, akik a női vezetőket nem tartják főnöküknek. Egyféle “tesztoszteron-szag” szokott lenni ezeken a konyhákon, ahol az erősebb kutya ugat, tehát az a demokratikusabb és elfogadó vezetési stílus, amit én képviselek, nem feltétlenül tud működni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsen rend és szigor a konyhán, hiszen ez számomra alapkövetelmény. Egyszerűen csak nem lelki megtöréssel érem el ezeket a dolgokat, hanem példamutatással, személyes hangvételű kommunikációval (amit talán néha már túl is tolok, erre talán a legszebb példa, hogy sokáig a stáb “Bori mamának” hívott). Egyszer egy szakács ismerősöm azt mondta, éttermet nyitni olyan, mintha egyszerre hirtelen születne három gyereked, annyi feladatra lehet számítani. Talán nőként ez egy jó és hasznos hasonlat lehet. Nagyon sok sikeres és igényes hely mögött női vezető van. Nem mondanám, hogy tipikus, törékeny és visszahúzódó emberek, ahogy én sem feltétlenül tartom magam annak, de ez inkább egy alap-attitűd és nem egy nemi sajátosság. Nagyon sok régi vendéglátós róka van viszont, akik a nemi egyenlőséget még nem annyira értik-képviselik. De hál’isten, szerintem azért ez a vonal egyre inkább kikopóban van a vendéglátásból, és az új generációnak már nem okoz problémát.”

sinkobori.jpeg
  • jpeg

Horváth Franciska: tulajdonos, Franziska 

“Nem éreztem sem előnyét, sem hátrányát annak, hogy női vezető vagyok. Szerintem a legfontosabb az empátia, a kitartás és a szorgalom. Ezek általában női tulajdonságok, és mind segítenek egy vállalkozás sikerre vitelében. Ezen felül, keménynek kell lenni, a tiszteletet határozottsággal és következetességgel lehet kivívni akár férfias vagy nőies munkahelyről beszélünk. Az a jó, hogy ez viszont tanulható, gyakorolható. Ez egy nagyon izgalmas szakma, rengeteg kihívással és váratlan fordulattal, de aki érzi magában az erőt egy vállalkozás indításához, ne ijedjen meg a kezdeti nehézségektől!”

nemethfranciska.jpeg
  • jpeg

Fejes Eszter: tulajdonos, Anyám szerint, MangoMe, SmoothieBar, Esther's

“Szerencsére remek emberekkel találkoztam az üzleti életben, olyanokkal, akik megbecsülték, hogy nőként járom az utam és javarészt elismeréssel és bíztatva támogattak. Persze akadt olyan üzletember is, aki azt gondolta, hogy egy szerződés mellé extra szolgáltatásként én magam is járok. Miután kiderült, hogy tévedett, próbált keresztbe tenni minden fronton. Olyan is előfordult, hogy éreztem, hogy nem nagyon tetszik egy-egy embernek, hogy női főnöknek kell megfelelni és "szót fogadni" adott esetben. Meg is váltunk egymástól. A nálam dolgozó emberekkel, bármilyen neműek is, egyenrangú félként kezeljük egymást és nagyon fontos, hogy mindannyian jól érezzük magunkat a munkánkban és színvonalasan végezzük el a feladatainkat. De azt gondolom, hogy ma már a nemi sztereotípiák jelentőségüket vesztették, nem okoznak problémát, pláne ha az ember mögött van 20-25 üzleti életben eltöltött év, ott már lényegtelen, hogy nőnek vagy férfinak születtünk. Amikor a gyermekeim még kicsik voltak, akkor azért néha nehéz volt egyensúlyt teremteni az anyaság és az vállalkozás között, de mindig előny volt, hogy a magam ura vagyok. Csapatom főleg nőkből, lányokból áll, hiszen a vállalkozásom fő pillére is maga az Édesanyám, az Ő szorgalma, teherbírása példamutató számomra. Persze erősíti a teamet egy-egy fiú is, kellő egyensúlyt teremtve a világban.” 

fejeseszter.jpeg
  • jpeg

Csanda Eszter: tulajdonos, Zing

“Sosem akartam férjhez menni! Erre valahogy úgy alakult, hogy mindjárt lett kettő. Azt hiszem nekem ez a legnagyobb kihívás. Komolyra fordítva, nőként szerintem a két család közötti egyensúly megtalálása a legnehezebb. Elengedni azt az önmagunkkal szemben támasztott elvárást, hogy mindkét területen, mindig toppon legyél. Szuper anya, szuper feleség, szuper üzlettárs! Ez nem megy. A konfliktusaim többsége a mai napig abból fakad, ha kibillenek és úgy érzem nem tudok megfelelni sehol, csak rohanok innen oda és onnan ide. Akkor kieresztem a gőzt valamelyik társamnak, vagy épp mindkettőnek, ők pedig már tudják és tolerálják ezt. Mindketten elképesztően támogatóak és jófejek. Ez nagyon nagy áldása az életemnek. Mondják hogy minden sikeres férfi mellett van egy nő, de ez fordítva is nagyon igaz. Ezen kívül egyáltalán nem érzem, hogy nehezebb nőként vezetőnek lenni. Nálunk a cégben is sok a női vezető. Egyszerűen kell a női energia. Jobban működnek a férfiak.”

csandaeszter.jpg
  • jpg

Molnár Eszter: ügyvezető, Neked Terem

“Egészséges, hazai élelmiszerekkel foglalkozni jó dolog, mert tudod, hogy hasznos dolgot teszel. Számomra nem okozott problémát, hogy nő vagyok. Eleinte éreztem néha, hogy fiatal nőként nem vesznek eléggé komolyan, de mindig annyira akartam, hogy végül elértem a célom vagy a probléma megoldását a nemi kérdésektől függetlenül. Az üzleti életben az jár rosszul, aki megkülönbözteti a nőket, mivel én sem szívesen tárgyalok olyannal, akin érzem, hogy ignorál. Tulajdonosként néha érzek rácsodálkozást, van akinek furcsa, hogy egy nő fel tud építeni egy vállalkozást. A tudás, az ember és a készségek számítanak, nem a nem.”

Eszter (1).jpg
  • jpg

Babicz Beáta: tulajdonos, Amarosa Flower

“Alapvetően nem az emberek hozzáállásával kellett megküzdenem női vezetőként, ezzel kapcsolatban nincsenek negatív tapasztalataim. Inkább a saját, és  évtizede, ránk osztott női szerepből kilépve kellett elismernem a saját kvalitásaimat. Bízni önmagamban, a megérzéseimben, és az eddig megszerzett tudásomban. A női rugalmasság, a gyors problémamegoldó képesség mindenképpen előny, de el kellett fogadnom, hogy akadhat olyan helyzet, ahol nem fog mindenki szeretni.”

Babicz Beata.JPG
  • JPG
Babicz Beata.JPG

Feller Adrienne: alapító, ADRIENNE FELLER, Panarom

“Soha nem éreztem hátrányosnak, hogy női vezető vagyok. Épp ellenkezőleg.

Ami nehézséget okozott, az az időbeosztás. A családdal és a munkában töltött idő közötti egyensúly megteremtése. Mai tapasztalatommal már sokkal több időt töltenék a családommal és kevesebbet a munkával. Nőként, anyaként ez állandó konfliktus volt bennem.” 

felleradrienne.jpg
  • jpg

Dr. Kis Tekla: gyógyszertárvezető, Belvárosi Gyógyszertár, gyógyszertárvezető

“Egy vállalkozásban elengedhetetlen, hogy lépést tartsunk a piaccal, folyamatos felügyeletet és megújulást kíván, figyelni kell a környezetünk változásait, a társadalmi igényeket. Ez szinte egész embert kíván, de egy szerepben, kizárólag a munka világában, nem teljes az életünk, fontos a magánélet. És minél több szerepben (vezető, anya, társ) vagyunk jelen, annál sokrétűbben látjuk a világot. Igyekszem én is megtalálni az egyensúlyt a magánélet és a munka között, de a 6 éves ikerlányaim mellé a nagyszülők segítsége, a párom toleranciája és az ő munkaszeretete a saját hivatása iránt elengedhetetlen. Nőként nem tapasztaltam negatív megkülönböztetést, extra nehézséget, hiszen napjainkban nem egyedülálló jelenség a női vezető. Vallom, hogy a kitartó és lelkes munka meghozza az eredményt.” 

20230306_085616.jpg
  • jpg

Király Viola: kiskereskedelmi üzletágvezető, Játéksziget

“Jómagam közel 20 éve a játék kiskereskedelmi ágazatban dolgozom, nagyrészt felsővezetői munkakörben. Kezdetben középvezetőként dolgoztam. Aztán néhány év után előléptettek a divízió vezetőjének a Játéksziget kiskereskedelmi hálózat élére. Ez a szakma leginkább női orientáltságú. Így nem volt probléma a vezetői körökben sem a szakmában ezzel kapcsolatban. Így leginkább az lenne az üzenetem az olyan nőknek, akik vállalkozni, vagy talán vezetőként szeretnének dolgozni, hogy olyan irányultságú területre menjenek, ami leginkább testhezálló nekik.Talán egy dolgot tudok kiemelni, ami nehézséget okozott női vezetőként, amikor akár egy új üzlet nyitásakor kivitelezőkkel, vagy olyan férfi vezetőkkel, tervezőkkel kellett tárgyalnom, akik inkább szakmából eredően férfiakkal szoktak tárgyalni.”

A Woltról

A Wolt egy helsinki székhelyű technológiai vállalat, amely online platformot fejleszt vásárlók, kereskedők és futárok számára. A Wolt összeköti azokat, akik ételt vagy egyéb termékeket szeretnének vásárolni azokkal, akik eladni és kiszállítani szeretnék azokat. Ennek érdekében különböző termékeket fejleszt logisztikai és kereskedelmi szoftverektől kezdve pénzügyi szolgáltatásokig, illetve Wolt Market néven saját élelmiszer-üzletláncot is fenntart. A Wolt szolgáltatásai között megtalálható a Wolt+ (házhozszállítás-előfizetés vásárlók részére), a Wolt for Work (melegétel-juttatás, valamint irodai étel és élelmiszer kiszállítás vállalatok számára), a Wolt Drive (utolsó kilométeres, azonnali kiszállítás kereskedők részére) és a Wolt Self-Delivery (platform kereskedő partnerek részére, saját kézbesítéssel). A Wolt küldetése, hogy a városokat jobb helyekké tegye a helyi közösségek erősítésével és növekedésének támogatásával. A Woltot 2014-ben alapították, és 2022-ben egyesítette erőit a DoorDash-sel. A DoorDash ma 29 országban működik, ebből 25-ben a Wolt termékével és márkájával.

Elérhetőségek

Receive Wolt news on your RSS reader.

Or subscribe through Atom URL manually